No igen. Jogos a felvont szemöldök, épp az imént regéltem arról, hogy programokat ajánlok, és mesélek el, erre itt egy tipikus női blog elem, a sütés. Jogos. De meg tudom magyarázni. Nekem érveim vannak J Tanár úr, kérem, én készültem! Nokéremszépen, karácsonyhoz közeledvén úgy véltem, megsütöm életem első mézeskalácsát, mivel hasonlóval nem próbálkoztam korábban, bár távoli homályos tervek része volt. Tisztában voltam vele, hogy nem egy egyszerű manőver, viszont gyakorlati tapasztalatok birtokában bizton állíthatom, hogy ha valakinek ilyentájt unalmas vasárnapja van (tudom, nincs), a felét (egészet nagy család és gyengébb idegzet esetén) simán elverheti ezzel a programmal. Mert ez egy komplett program.
Életem első mézeskalácsa egyébként gluténmentesre sikerült, de minden további fejleménnyel ellentétben ez volt az egyetlen szándékolt elem a végkifejletben, lévén a szerző lisztérzékeny egy ideje.
Kell hozzá:
Erős eltökéltség és nyugtató (gondolom kedves szurkoló párral könnyebben ment volna lélektanilag, de azért szingliknek is ajánlom, túlélhető J)
50 dkg gluténmentes liszt (Nehezített pálya, aki sütött már ilyen liszttel, az tudja, hogy még véletlenül sem viselkedik úgy, mint a rendes. Lassan átnevezem deviáns lisztnek)
12,5 dkg vaj vagy margarin
12,5 dkg cukor
25 dkg méz
3 dkg kakaó
1 mk őrölt szegfűszeg
1 mk őrölt fahéj (én mindezek mellé egy jó evőkanálnyi mézeskalács fűszerkeveréket is kevertem)
1 tojás + 1 sárgája (anyagtakarékosság, merthogy a fehérjét felhasználom a dekoráláshoz)
A margarint, a cukrot és a mézet egy tűzálló nagy edénybe tettem, és a tűzhelyen összemelegítettem (épp hogy elolvadjon benne a cukor, nem kell forralni), majd a szódabikarbónával elkevert lisztet hozzázuttyintottam. Fűszereztem fűszerekkel, kakaóval, hozzádobtam a tojásokat, és elkezdtem összedolgozni a robotgép dagasztószárával. Az eredménynek egy gyúrható tésztává kellett volna körvonalazódnia, nekem ez sok-sok perces dagasztószárazás után is muffin tészta állagú maradt. Itt elkezdtem enyhén kétségbeesni, és hozzászórtam még vagy 5-8 deka lisztet. Ennek örömére sűrű, ámde még mindig muffin jellegű tészta kerengett a tálban, mire eszembe jutott, hogy biztos az olvadt margarin nem szilárdult még vissza (szőke vagyok J) nem a fejemeen), és azért ilyen ramaty az állaga, úgyhogy ahogy volt, betettem a hűtőbe pihenni (a receptek amúgy is 1-4 óra pihenést írnak a rendes mézeskalács esetén, a gluténmentes verzióknál viszont ki volt hangsúlyozva, hogy nem kell pihentetni, úgyhogy egyelőre nincs jó megoldás, ellenben a hűtőben végre olyan állagot nyert, hogy jól belisztezett munkalapon már lehetett gyúrni).
Nosza, gyúrás, agyonlisztezés, szaggatás (olyan 3 milisekre próbáltam őket egységesíteni), sütőlapon, sütőpapíron be a sütőbe. (amit jó magas lángra előmelegítettem, sajnos fokozatok nincsenek a sütőn, mert ezer éves, mindenesetre a maximumra kapcsoltam tudjafene mekkora hőfokon), Izgatott várakozás, időnként sütőbe nézés és a legközelebb eső darab totális amortizálása időnkénti nyomogatással (állagvizsgálat ugye), majd úgy 12-15 perc között a cucc kikapása a konyhakőre (nagyon nem volt más szabad éghetetlen felület a helyiségben), és a sütőpapírt a sütikkel a konyhakőre húztam a sütőlapról, hogy azon már ne süljön tovább. Ezt még viszonylag jól megúszták a hópalyheim (merthogy ilyen formát használtam), még a tűvel lyuk belealkotást is csak egy-kettő sínylette meg, viszont ami ezután következett, azt nehéz volt higgadtan viselni. Mivel ez a süti nagyon frissen nagyon puha, hajlékony, utána pedig szép keményre megszilárdul, érzékeltem,, hogy ha még melegében próbálom leszedni a sütőpapírról, elhajlik, eltörik, ez a gluténmentes verzió pedig úgy mállott-morzsállott minden érintésre, mintha kapásból mozsárral zúztam volna, nem az óvatos kezeimmel. Úgyhogy várakoztam cseppet, hűlt cseppet, aztán alkotó hűlt cseppet, mert nem tudta leválasztani a sütőpapírról a cuccot. úgy beleragadt, hogy vagy eltört leválasztásnál, vagy egészben maradt, hátán összegyógyulva véglegesen és menthetetlenül a sütőpapírral (ezekből díszek lettek, legalább valami összetartja J). Szóval taktikát kellett változtatni, velem csak úgy nem szúrhat ki egy adag tészta. A következő körben a kinyújtott tészta alját fokozottan liszteztem, és kiszedés után próbáltam meglelni azt a pillanatot, mikor elég erősek már a hópihék, hogy éles késsel alájuk nyúlva még pont ne málljanak szét, ellenben pont elváljanak a papírtól… Azt kell mondjam, az őrület környéke bizonyosan nagyon tiszta volt már, mivel határát súroltam sokszor és erősen.
A megpróbáltatások ellenére kb. 24 teljesen egészséges darab keletkezett, kb. 6 menthetetlenül papír hátas (ellenben dekorációnak tökéletes), jópár félbe és egyéb méretű darabokra hullott, ezek viszonylag hamar a bendőmben tesztelődtek, illetve másnap a kollégákéban.
A dekoráció újabb programpont, tojásfehérjét kikevertem habverővel jó sok porcukorral (kb. 10 dekával, de annyi kell, hogy ne folyjék, de azért zacskóból nyomható legyen), valamint pár csepp citromlével (igazival persze), aztán uccu neki. Jól el lehet tökölni vele, de azért az eredmény látványa (és íze) engem kárpótolt, íme.
A barátaim pedig feltehetik a karácsonyfára, merthogy pántlikás verziókat is alkottam szépen celofánba csomagolva, ajándékkísérőnek.
Kismókusok kenyérre is kenhetik, nagymókusok jól záródó (fém)dobozba is tölthetik egy mandarinhéjjal, akkor garantáltan nagyon puha lesz (nekem túlzottan is, mondom, deviáns liszt ez, mállik a süti tőle), én speciel kőtörő módra szerettem meg, nem puhán, el is fogyott a fogyasztásra szánt verzió, de idén már fixen nem sütök, kihívásnak ennyi elég volt J! Programtalan vasárnapra vagy szombatra időzítve (jól elzárva férfiembertől, mert kétségbe esne a konyha és kiborult asszonykája láttán) tökéletes, a konyha újra konfigurálásával és az alkotó nyugtató jógagyakorlataival egybeszámítva úgy 5-6 órát vett el az életből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése